Hardtechno Volume 6. – Mixed by Pet Duo

Elérkeztünk a széria befejező darabjához. A 2008-as, októberi dupla cd-s lemez, két egységre osztható. Az első korongon a duo saját készítésű dalait hallhatjuk. Szám szerint 18db-ot. Őszintén bevallom, nekem kevésbé nyerte el a tetszésemet, biztos lesz majd akinek bejön, de valahogy a hangokat, az ütemeket nem sikerült befogadnom. Nem tudom ennek az igazi okát, de ha megnézzük, tettem fel jó pár válogatást, mixet ami ezen kiadvány megjelenése után készült, de a páros számai egyiken sem szerepelnek, a Dance With The Devils kivételével. Szerintem nem is kell tovább taglalnom…
A CD2. pedig egy mixalbum, itt már találkozhatunk nagy nevekkel, elég ha O.B.I.-t, vagy Arkus P. említem. A keverési technika jó, néhol meglepően ügyes, de nyomába sem ér pl. a Vol. 3. hallható Frank Kvitta szettjének. Pedig itt, a borítóból is kiderül, ketten állnak a kerekek mögött. Lehet pont ez okozza a gondot, és nem a lejátszókon kevernek, hanem…No, de mindegy, én nem ilyen befejezésre számítottam, de a válogatást teljessé kell tenni, szóval a blogra ők is felkerülnek. Letölteni pedig lehet;

Válasz